Mai cikkem főszereplője a csalán: ez az alulértékelt, mégis sokoldalú növény, amely nemcsak a tányéron, hanem a fürdőkádban, a gyógynövényes polcon, sőt akár fájdalomcsillapító „masszázseszközként” is helyet kaphat háztartásunkban. Hogy hogyan? Kiderül nemsokára!
Csíp, de jót tesz
A nagy csalán (Urtica dioica) a csalánfélék (Urticaceae) családjába tartozik. Neve is beszédes: az „uro” latin szó égést jelent. És valóban, e növény levelein és szárán található üreges csalánszőrök apró tűként szurkálják bőrünket - mérget juttatva a felszín alá, ami kellemetlen, égető érzést okoz. Egyes trópusi fajai különösen agresszívak – a jávai csalán csípése például akár évekig is fájhat!
Mindez azonban nem riaszt el mindenkit: vannak, akik tudatosan használják ki ezt a „csípős” tulajdonságot! Akár önkéntes kínzásként is tűnhet, amikor valaki egy nagy csokor csalánnal kóstoltatja meg a testét, de valójában komoly gyógyhatás rejlik e cselekvés mögött. Már az ókori római katonák is használták az urtica dioicát ily’ módon: hideg időben ezzel serkentették vérkeringésüket. A „kezelés” ugyanis vérbőséget eredményez, és ebből adódik, hogy segít a gyulladás csökkentésében. Napjainkban főként reuma, köszvény, lumbágó, isiász, ízületi fájdalmak enyhítésére alkalmazzák a csalánt. Jó tanács: A „csapkodást” követően kerüljük a hideg vizet, mert az fokozhatja az égető érzést!
Érdekességként megemlíteném, hogy e növény már a bronzkor óta jelen van az emberek életében. Ennek bizonyítéka, hogy az ősi sírokban csalánrostból készített textíliákat is találtak a kutatók. Biztosan senki se gondolná, de erőssége a vászonhoz mérhető, így az első világháború alatt pamut helyett is használták.
Belsőleg is hatásos
Azt az előbb tisztáztuk, hogy bátran megkóstoltathatjuk a testünket csalánnal – ha bírjuk az ezzel okozott fájdalmat - , de vajon meg is ehetjük? Megboldogult nagypapám azonnal rávágná, hogy „Persze, nagyon finom!” – merthogy régen mindig arról mesélt, hogy milyen finom főzeléket készítettek belőle és a háborúban milyen népszerű volt a katonák között.
Jól tudjuk, hogy a kényszer / a szélsőséges körülmények könnyebben ráveszik az embert arra, hogy elfogyasszon olyan ehetőnek kinéző dolgokat is, melyek nem igazán hasznosak a test számára – vagy épp mérgezőek, ezért én is fenntartással kezeltem a nagypapa erről szóló történeteit, amíg meg nem láttam, hogy anyukám gondosan kezelve a napon szárítja a csalánt és aggódik, hogy eleget tud-e begyűjteni „télire”.
Rögtön teszteltem is a családban elhangzó állítást, mely szerint a csalán szárítás során elveszti „csípősségét”. (Igazat mondtak.) – Ahogyan az is igaz (alaposan utána néztem), hogy a háborús időkben az élelmiszerhiány miatt gyakori alapanyagként foglalt helyet a konyhákban. Manapság inkább egészségmegőrzés céljából kerül a tányérra. A spenóthoz hasonlóan főzelékként készíthető el. Levelében rengeteg C-, B-, K-vitamin, valamint béta-karotin, vas, kalcium, kálium és flavonoid található.
Régen még az állatok takarmányozására is használták: a disznóknak, kacsáknak adott csalán segítette az étvágyukat és az egészséges fejlődésüket. A csalán egyébként nem hizlal (mielőtt valaki aggódna a vonalai miatt – miközben kacérkodik a „csalánevés” gondolatával), hanem magát a növekedést segíti – a hízlalás más étrendi elemekkel történik.
Csalános szalonnás ragu
Ha valaki vágyat érez arra, hogy megízleljen egy csalánnal készült ételt, íme egy egyszerű recept (amit én is kipróbáltam):
Szeleteljünk fel egy jó húsos szalonnát, pirítsuk meg egy nagy fej vöröshagymával. Adjuk hozzá a négyszeres mennyiségű felaprított csalánhajtást. Ízesítsük sóval, szerecsendióval, majd öntsük fel egy kevés fehérborral (gyerekeknek és antialkoholistáknak vízzel készítsük). Fedő alatt pároljuk kis lángon 20 percig.
Teaként is kihasználhatjuk gyógyhatását
Visszatérve a gyógyhatásokhoz és édesanyám szárító műveletéhez, illő, hogy szót ejtsünk arról, hogyan történik a csalán „téliesítése”: a leszedett növényt alaposan mossuk le, hogy eltávolítsuk a szennyeződéseket, majd egy tiszta vásznon szikkasszuk meg. Van, aki ezt követően a napon szárítja ki (ha nem poros a levegő), de tökéletesen jó a szárító gép is (más néven az aszaló). A megszáradt növényt óvatosan morzsoljuk le a szárról, majd a leveleket csavaros üvegben tároljuk - légmentesen.
Édesanyám leggyakrabban teaként hasznosítja a csalánt. A levelekre forró vizet önt, tíz perc után leszűri – kizárólag fémmentes eszközökkel dolgozva. Bár az íze nem különösebben karakteres, mézzel ízesítve igencsak kellemes az aromája. A tea vértisztító hatású, segít eltávolítani a méreganyagokat, csökkenti a húgysavszintet, ezért kiváló köszvény ellen. Megelőzheti a vesekő kialakulását, támogatja az emésztést, csillapítja a lázat, jó vérszegénység és bőrbetegségek (ekcéma, pikkelysömör) ellen is. A gyökérzetéből készült kivonat a prosztata jóindulatú megnagyobbodása esetén hasznos, mivel fokozza a vizeletürítést.
Térjünk vissza a „külsőségekre”
A csalán bőrproblémák esetén is jól jöhet: leforrázott formájában arclemosóként használható pattanások ellen, borogatásként bőrkiütésekre, vagy ülőfürdő formájában aranyérre. Természetesen nem szó szerint „beleülve” a csalánosba…
Ez a sokoldalú növény egyaránt számít gyomnövénynek és gyógynövénynek – nem véletlen, hogy szüleim kertjéből sem hiányozhatott soha. (Mi sose tekintettünk gazként rá.) Könnyen megél bárhol és erdei séták során is gyakran találkozhatunk vele. Fontos, hogy zsenge állapotában (20–30 cm magasan, mag nélküli állapotban) gyűjtsük, és használjunk kesztyűt e művelethez – hacsak nem az aznapi reumakezelésünket akarjuk letudni gyűjtés közben.
Egykor egyébként még vérzéscsillapításra is használták: a növény zsenge hajtásait pépesítették, majd a sebre helyezték. Manapság inkább azt mondom, forduljunk orvoshoz sérülés esetén, illetve látogassunk el egy PatikaPlus Gyógyszertárba kötszerekért – és tanácsot kérni az ott dolgozó gyógyszerészektől, asszisztensektől, hogy biztosítva legyen a tökéletes ellátásunk / gyógyulásunk!
(Szerző: Temesvári / PatikaPlus)
Tetszett a cikk?
2025. június 24.
