Barion Pixel
  

A fokhagyma felére csökkentheti a tüdőrák kockázatát



 

A kutatás

 

A csiangszui betegségellenőrzési és -megelőzési tartományi központ tudósai 1424 tüdőrákos és 4500 egészséges felnőttet vontak be a hosszú távú kutatásba. A résztvevők mindegyikét részletesen kikérdezték táplálkozásáról, életmódjáról, szokásairól, köztük arról, hogy milyen gyakran fogyaszt nyers fokhagymát és dohányzik-e – ismertette a tanulmányt a The Daily Telegraph online kiadása.

 

A fokhagyma véd

 

  • Az eredmények szerint a legalább hetente kétszer nyers fokhagymát fogyasztók jóval kisebb arányban estek áldozatul a tüdőráknak akkor is, ha dohányosok voltak vagy ki voltak téve a felhevített főzőolaj füstjének, ami szintén komolyan növeli a rákkockázatot.
  • A rendszeresen fokhagymát evőknél 44 százalékkal kisebb volt a tüdőrák kialakulásának veszélye, a dohányosok estében pedig 30 százalékkal alacsonyabb kockázatot találtak.

Hogyan hat a fokhagyma?

 

Az nem derült ki a tanulmányból, hogy a hőkezelt fokhagymának is van-e ilyen hatása.

Korábbi kutatások azt mutatták, hogy ha a gerezdet összetörik vagy feldarabolják, az allicinnek nevezett fontos kémiai összetevő szabadul fel. Ez csökkenti a szervezetben kialakult gyulladást, és antioxidánsként működik.

Más vizsgálatok szerint a fokhagyma megfázásra is jó, illetve a kórházi szuperbaktériumok és malária ellen is bevethető.

A tanulmányt jegyző kínai tudósok szerint a fokhagyma potenciálisan alkalmas a tüdőrák kialakulásának megelőzésére.

 

 

(Forrás: Galenus)


Tetszett a cikk?
 

2019. december 05.

Hasonló cikkek

Tavaszi „könnyebb étkezés” 50+ korban: ami valóban segít

Vércukor, reflux, koleszterin szempontok – egyszerűen, reálisan

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 05. 04.

Pollen–keresztallergiák: miért viszket a szája bizonyos gyümölcsöktől?

Előfordult már, hogy tavasszal vagy kora nyáron beleharapott egy almába, őszibarackba vagy dinnyébe, és pár percen belül viszketni, bizseregni kezdett a szája, a nyelve, a szájpadlása? Sokaknál ez nem „furcsa véletlen”, hanem egy gyakori jelenség: pollen–étel keresztallergia, más néven pollen-food syndrome (PFAS) vagy orális allergia szindróma (OAS).

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 05. 04.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom