Barion Pixel
  

A hosszú nyári nappalok becsapják a belső óránkat



 

 

A Semmelweis Egyetem kutatóinak sikerült először összefüggést kimutatniuk a szociális jetlag és a szívműködés idegi szabályozása között: tanulmányuk szerint minél inkább a szociális elvárások és nem a belső óránk határozza meg az alvási ritmusunkat, annál rosszabb az alvásminőség és annál előnytelenebbül alakulnak a szívfrekvencia variabilitás mutatói, ami egyes keringési betegségek kialakulásának magasabb rizikóját is jelenti – olvasható a SOTE szerdai közleményében.

 “Munkanapokon jellemzően korábban fekszünk le és korábban is kelünk, míg a szabadnapokon nagyobb lehetőségünk van arra, hogy magunk döntsünk az ébredés időpontjáról. Amennyiben rendszeresen akár több órás eltérés is van ebben a ritmusban, az hatással van a szívműködés idegi szabályozására is” – állapították meg a kutatók.

Káldi Krisztina, az Élettani Intézet egyetemi docense kiemelte: “Szabadnapokon és hétvégén inkább a saját biológiai óránk által diktált ritmus szerint élhetünk, vagyis akkor feküdhetünk le, amikor álmosak vagyunk és akkor kelhetünk fel, amikor kipihentük magunkat”. A kutató szerint a két időablak között több órás eltérés is lehet. Ezt nevezik szociális jetlagnek, ami olyan, mintha minden hétvégén 2-3 időzónát átlépő utazást tennénk. A téma különösen aktuális, hiszen az év során most a leghosszabbak a nappalok, és ez a nyári időszámítás miatt azt jelenti, hogy még este fél 10-kor is világos van.

A kutatók szerint ez a meghosszabbodott esti világos időszak becsapja a belső óránkat, azt az információt közvetíti felé, hogy korán van. Ezáltal csökkenti az álmosságot, és nehezíti az elalvást a munkanapokon, ami a korai kelés miatt alváshiányhoz vezet, hétvégén pedig még jobban kitolja az alvásablakunkat, ami tovább növeli a szociális jetlaget.

A Kronofiziológiai Munkacsoport munkatársai a Magatartástudományi Intézettel együttműködve fiatal, egészséges férfiakon vizsgálták, hogy a szociális jetlag és a szubjektív alvásminőség, valamint az autonóm idegrendszer állapotát jól jellemző szívfrekvencia variabilitás között van-e összefüggés.

Az alvásminőség jellemzésére egy standardizált kérdőívet használtak, melynek eredményei kimutatták: azok, akik hétköznapokon nem a biológiai órájuk szerinti ritmusban aludtak – például azért, mert úgynevezett bagoly-típusúak, azaz maguktól később feküdnének és később kelnének – rosszabb alvásminőségről számoltak be.

Az eredmények szerint azoknak, akiket a szociális jetlag jobban érint, hétköznap alacsonyabb volt a szívfrekvencia variabilitásuk, azaz kevésbé előnyös a kardiovaszkuláris rendszerük alkalmazkodási képessége, és ez növelheti az olyan kardiovaszkuláris betegségek kialakulásának kockázatát, mint az infarktus vagy a magas vérnyomás. Fontos azt is megjegyezni, hogy az alacsonyabb variabilitás az alvás kevésbé pihentető voltára is utal – mutatott rá Káldi Krisztina.

Sűdy Ágnes PhD-hallgató, a tanulmány első szerzője szerint a szociális jetlag mértéke csökkenthető lenne egyebek mellett például rugalmas munkaidővel, de az egyének is tehetnek azért, hogy kevésbé érintse őket: a késői típusúaknak javasolt reggelenként minél többet természetes fényben tartózkodniuk; emellett ma már jól ismert az a tanács, miszerint esténként célszerű csökkenteni az intenzív kék fény expozíciót, hasznos a mobiltelefon, illetve a monitor képernyőjének fényét kékfényszűrő programmal változtatni – mutatott rá a kutató.

Az egyetem kutatóinak tanulmányát egy vezető idegtudományi folyóirat beválogatta az elmúlt időszak legjelentősebb publikációi közé.

 

(Forrás: PatikaMagazin)


Tetszett a cikk?
 

2021. július 25.

Hasonló cikkek

MRSA – A szuperbaktérium, mely ellenáll az antibiotikumoknak

„A tengerparti nyaralás árnyoldalai: ezekre a fertőzésekre érdemes figyelni” című cikk után külön figyelmet szenteltem az említett anyagban szereplő „Staphylococcus aureus”-nak, mely után több olvasó jelezte, hogy kíváncsi az „MRSA”-ra is, amiről korábban csak érintőlegesen szóltam. Ezért jöjjön most ez a baktérium és nézzük meg, miért is nevezik "szuperkórokozónak" és hogyan védekezhetünk ellene?

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 06. 19.

Hasfájás: Mi okozza, hogyan csillapítható és mikor kell orvoshoz fordulni?

Ha már a múltkor szót ejtettem a fogfájásról és fejfájásról, következzen most a hasfájás, amire szintén ajánlott felkészülni, ha nyaralni indulunk – és „úgy egyébként is”. Ez a panasz bármely életkorban előfordulhat. Lehet enyhe, múló kellemetlenség, de akár súlyos betegség jele is. A has több szervet is magába foglal, ezért a fájdalom okának pontos megállapítása olykor nem egyszerű. Cikkemben bemutatom a leggyakoribb kiváltó tényezőket, a fájdalom csillapításának lehetőségeit, és azt is, mikor nem érdemes halogatni az orvosi vizsgálatot.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 06. 19.

Fejfájás: Okai, típusai és hatékony csillapítási módjai

A fejfájás az egyik leggyakoribb panasz, mely kortól, nemtől függetlenül bárkit érinthet. Változó intenzitású és jellegű lehet: néha tompa nyomásként, máskor éles, lüktető fájdalomként jelentkezik. Bár legtöbbször ártalmatlan, néha komolyabb probléma tünete is lehet. Fontos megérteni, mi állhat a hátterében, és hogyan enyhíthetjük hatékonyan. Főként fontos ez most, ahogy egyre többen indulnak útnak, hogy megérdemelt nyári pihenőjüket élvezzék.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 06. 19.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!