
Így ismerheted fel a skarlát betegség tüneteit
A skarlát betegség (régebbi elnevezése vörheny), egy fertőző betegség, amelyet az A csoportba tartozó Streptococcus pyogenes baktérium okoz.
Amikor alkalom adódik rá, hogy cipő nélkül járkáljunk, valójában másképpen, azaz környezetünkkel harmóniában mozgunk. Ami meglepő módon védelmet nyújt lábunknak és egész testünknek, így pl. sokkal kisebb lesz a sérülések esélye.
A normál emberi láb a lábujjaknál szélesebb, a saroknál keskenyebb formájú, ugyanakkor gyakori, hogy a cipőket ezen jellemzőkkel ellentétes módon tervezik. Ez azt jelenti, hogy a lábunkat sokszor olyan cipőkbe szorítjuk, amelyek megváltoztatják a láb alakját, deformációt okoznak.
Amellett a vastag talpú cipő sem előnyös, mert „elzárja” a talpon lévő receptorokat (idegvégződéseket, melyek továbbítják a talp által érzékelt információkat az agynak), ami kevésbé természetes járást eredményezhet. Amikor módunkban áll mezítláb járni, elkerülhetővé válik az ezzel összefüggő, további problémák megjelenése.
Ezért törekedjünk rá, hogy a jó idő beköszöntével, amikor csak tehetjük, minél többet járkálunk mezítláb pl. a kertünkben vagy más, alkalmas helyen (ahol változatos a talaj), hogy megtapasztaljuk a láb földdel való közvetlen érintkezésének előnyeit.
A lábunk hihetetlenül érzékeny testrészünk, mivel a talp idegvégződései jeleket közvetítenek az agynak, de cipőben tompítjuk ezeket a visszajelzéseket. Ha viszont többet járunk mezítláb, észre fogjuk venni, hogy javul az egyensúlyérzetünk (ahogy a lábfej izmai megfeszülnek és ellazulnak), valamint a különböző testrészek testhez viszonyított helyzetének érzékelése (propriocepció).
Ha pl. földúton, vagy köves talajon járunk, a proprioceptív reflexeinknek köszönhetően akkor is megtartjuk az egyensúlyunkat, és nem esünk el, amennyiben az előttünk lévő útra figyelünk.
Pszichésen hihetetlen érzés megtapasztalni a földet a lábunk alatt. Amikor módunkban áll pl. homokos talajon járni (tóparton, tengerparton), valószínűleg alig várjuk, hogy levegyük a cipőnket, és mezítláb érezzük a homokot a lábujjaink között. A különböző szemcséjű,szerkezetű és hőmérsékletű talaj megtapasztalása mezítláb élményszámba megy. Ahogy egy vidéki séta földúton kellemesebb, mint a városi betonon, úgy sokkal többet jelent a természetben pl. iszapot, füvet, kavicsot érezni a lábunk alatt, ha mezítláb vagyunk.
Amikor lábunkkal közvetlenül érintjük a talajt (földelés), jótékony hatást gyakorolunk a szervezetünkre, így többek közt a keringésre, az alvásminőségre, az immunrendszerre. Továbbá csökkenthetjük a stresszt vagy a gyulladást, javíthatunk hangulatunkon. A mezítlábas séta egyúttal olyan földelési elem, melynek gyógyító erejét tekintve egyre több kutatás folyik. De a harcművészek és a jógik már évezredek óta felismerték ennek a kapcsolatnak a jelentőségét…
A lábfejünkben, talpunkon rendkívül sok, 200 000 exteroceptor (külső érzékelő idegvégződés) működik a külvilág ingereinek felvételére, amelyek segítenek ráhangolódni a körülöttünk lévő világra. Emiatt a lábunk képes folyamatosan formálódni és megfelelni a körülményeknek.
A talpunkon lévő exteroceptorokból származó terepinformációk az ízületek, a core és más izmok, inak alkalmazkodását, valamint a testtartás megváltoztatását teszik lehetővé, hogy védjenek a sérülések ellen. Mindeközben az agyunk finom mikrobeállításokat, módosításokat végez a változó terepen kialakított járásformákon, nemcsak a sérülések kockázatának lecsökkentése, hanem a mozgás hatékonyságának növelés érdekében is.
Forrás: Galenus
A skarlát betegség (régebbi elnevezése vörheny), egy fertőző betegség, amelyet az A csoportba tartozó Streptococcus pyogenes baktérium okoz.
A kirándulás és túrázás fantasztikus lehetőséget nyújt sokaknak a kikapcsolódásra és a feltöltődésre. Fontos, hogy megfelelő előkészületeket tegyünk, és biztonságosan élvezhessük a természetet. Ebben a cikkben megosztunk néhány okos tippet arról, hogyan védheted meg magadat a rovaroktól, az időjárás viszontagságaitól és a napsugárzástól.
Visszérbetegséggel sokan találkoznak életük folyamán, mely során a vénák megnagyobbodnak, csavarodnak és megduzzadnak. Leggyakrabban a láb vénáit érintik, de megjelenhetnek a test más részein is.