Barion Pixel
  

Kosarasokkal, kézilabdázókkal osztott adományt a PatikaPlus



 

Évek óta megszervezi karácsonykor és húsvétkor is az adományosztást a Szegényeket Támogató Alapítvány. Mint Szontághné Kovács Erika irodavezető elmondta, a fehérvári kosárlabdacsapattal, az Alba Fehérvárral régóta kapcsolatban vannak, a kosarasok mindig részt vettek az adományok átadásán, maguk is segítve a rászorulókat.

 

Hozzájuk csatlakozott nemrég a női kézilabda együttes, amely két éve szintén Alba Fehérvár néven versenyez, a két csapat közös brandjét Balássi Imre klubelnök fogja össze, aki maga is jelen volt az adományosztáson. A kosarasok ügyvezetője, Simon Balázs elmondta, hogy hatodik éve állnak a kezdeményezés mellett. A sportolók maguk is hoztak ajándékot, a SZETA tartós élelmiszereket adományozott a rászorulóknak, és ismét sikerült támogatókat is az ügy mellé állítani.

Kosarasokkal, kézilabdázókkal osztott adományt a PatikaPlus

A Best Western Plus Lakeside Hotel részéről Márton Gábor igazgató vett részt az eseményen, a szálloda kalácsot hozott a családoknak. Szintén támogatta az adományosztást a PatikaPlus Gyógyszertárak. A cég által felajánlott vitaminokat Temesvári Márta marketing koordinátor hozta el az Alba Regia Sportcsarnokba. Mint kiemelte, számukra fontos volt, hogy ne csak finom, de egészséges is legyen, amit az asztalra tesznek.



Székesfehérvár Önkormányzatát Deák Lajosné és Viza Attila képviselte. “A célunk az volt, hogy húsvétra, az ünnepre jusson a rászoruló családoknak élelem az asztalra. Nagy köszönet jár a kluboknak és az adományozó cégeknek, akik bizonyították, hogy az ajándékozás közös ügy.” - mondta Deák Lajosné.

Kosarasokkal, kézilabdázókkal osztott adományt a PatikaPlus

Zugor Zsuzsanna, a SZETA elnöke örömét fejezte ki, hogy ismét sokan segítettek a családoknak, akiket fehérvári iskolák közreműködésével választottak ki. A Kossuth, Zentai, Hétvezér, Széna Téri, István Király és Arany János iskolákban a gyermekvédelmi felelősök választották ki azokat a családokat, akik hétfő délután találkozhattak a sportolókkal és átvették az adományokat. Természetesen idén sem maradhattak el a közös fotók, dedikálások a kosarasokkal, kézilabdázókkal, hiszen az esemény évek óta egyben közönségtalálkozó is.

 


Tetszett a cikk?
 

2018. március 26.

Hasonló cikkek

Alvásjavítás 10 lépésben: mit próbáljon ki patikai készítmény előtt

Az alvászavar (nehezebb elalvás, éjszakai felébredések, túl korai ébredés) gyakran több tényező együttállásából alakul ki: rendszertelen napirend, késői képernyőhasználat, késői koffein, túl sok stressz, kevés nappali fény. Jó hír, hogy sok esetben már célzott alváshigiénés lépésekkel is érezhetően javítható az alvásminőség.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

Bélflóra és immunrendszer: mit tud a probiotikum, és mit nem?

Az utóbbi években a bélflóra (pontosabban: bélmikrobiom) a közbeszédben is “immun-kulcsszó” lett. Nem véletlen: a bélrendszer és az immunrendszer szorosan együttműködik, a bélfal pedig egyszerre védelmi vonal, “szűrő” és aktív immunológiai szerv. Ettől még fontos tisztán látni: a probiotikum nem varázsszer, és nem “általános immunerősítő” minden helyzetre. Viszont bizonyos, jól körülhatárolt esetekben kifejezetten hasznos lehet – különösen antibiotikum után / antibiotikum mellett.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

„Téli ekcéma” – mitől rosszabbodik, és milyen ápolás segít

A téli ekcéma kifejezés alatt legtöbben azt értik, hogy a hideg hónapokban a bőr kiszárad, húzódik, viszket, kipirosodik, esetleg berepedezik, és a korábban is meglévő ekcémás hajlam (atópiás dermatitisz) látványosan fellángol.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom