Barion Pixel
  

Maté tea, a folyékony zsírégető



 

 

A Dél-Amerikában élő indián törzsek már akkor fogyasztották a yerba maté nevű növényt, amikor az európai felfedezők rátaláltak a földrészre. A maté egy örökzöld fafajta, melynek bőrszerű leveleit és kisebb hajtásait tea készítésére lehet használni.

 

Ehhez az őslakosok a hozzávalókat parázs felett kiszárították, vagy forró vízbe mártották, s annyira felaprították, hogy kioldódhasson belőle a beltartalom. A maté teát fából vagy egy tökféle (Lagenaria siceraria) héjából készült edényből fogyasztották egy úgynevezett bombillán keresztül (ami egy fémből készült „szűrő”). Ez az eszköz akadályozta meg, hogy a szájba jusson a növényi törmelék.

 

Maté tea, a folyékony zsírégető

Teakészítő bombilla (Fotó: pinterest.com)

 

A „hagyománytisztelők” a mai napig ily’ módon hódolnak e nedű élvezetének, de vannak, akik kávégépet használnak a tea elkészítéséhez. A teát ihatjuk melegen vagy hidegen, tejjel, mézzel, citrommal, mentával, jéggel is.

 

A legegyszerűbb elkészítési módja az, ha egy-két teáskanálnyi levelet beleteszünk egy nagyobb bögrébe, ráöntünk 1,5 dl forrásban lévő vizet, hagyjuk 5-10 percig állni, leszűrjük – és már fogyaszthatjuk is.

 

Maté tea, a folyékony zsírégető

Maté tea (Fotó: drweil.com)

 

A Latin-amerikai országokban nagyon népszerű, az elmúlt években pedig az Egyesült Államokat és Európát is kezdte meghódítani. Évente kb. 100 millió kilogramm matét termelnek és dolgoznak fel. A fő piac Buenos Aires. Brazíliában több száz gyártója van a maténak. A statisztikák azt mutatják, hogy egy átlagos matéfogyasztó évente 8-10 kg matéból készült teát iszik!

 

A maté Európába először a jezsuita misszionáriusok közvetítésével került, akik fontosnak tartották, mert észrevették, hogy a guarani indiánok, akik nagyon sokat fogyasztottak belőle, nem kaptak skorbutot, hiába csak húson élnek.

 

 

 

A hír folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2019/02/02/mate-tea-a-folyekony-zsiregeto/


Tetszett a cikk?
 

2019. február 22.

Hasonló cikkek

Szezonális allergiák kezelése gyógyszer nélkül és patikai szerekkel

Az ősz sokak számára a meghitt hangulatot, a színes faleveleket és a hűvös reggeleket jelenti. Másoknak viszont az állandó tüsszögést, orrfolyást és könnyezést. Az őszi szezonális allergiák leggyakoribb kiváltói a parlagfű, üröm és más pollenek, valamint a nedves levelek között megjelenő penészgombák. Ezek nemcsak nappali kellemetlenséget, hanem nyugtalan éjszakákat és romló életminőséget is okozhatnak.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 09. 29.

Körte – az ősz lédús vitaminforrása

A szeptember nemcsak a szilva és a szőlő hónapja, hanem ekkor érik be az egyik legkedveltebb, édes és zamatos gyümölcsünk, a körte is. Bár talán kevésbé látványos, mint a szőlő vagy a gránátalma, tápértéke és jótékony hatásai miatt viszont igazi kincsnek számít a mindennapi étrendben.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 09. 29.

Őszi immunerősítés: gyógynövényes teák és természetes szereink

Az ősz beköszöntével egyre több időt töltünk zárt térben, a hőmérséklet ingadozik és a szervezetünket is jobban érik a fertőzések. Ez az időszak különösen megterheli az immunrendszert, ezért ilyenkor kiemelten fontos az egészséges táplálkozás, a pihenés és a természetes immunerősítés.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 09. 29.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!