Barion Pixel
  

Mi lehet a sarokfájdalom oka?



 

Az egyik legnagyobb probléma a túlterhelés 

 

Lábfejünkön a legnagyobb csont a sarokcsont, amelyre nagy feladat hárul: meg kell tartania a test súlyát, ami minden egyes lépésnél komoly behatást jelent. Ezért nem is csoda, hogy ez a terület meglehetősen sérülékeny és viszonylag gyakran válhat fájdalmassá.

A sarokfájdalom az esetek nagy részében mechanikai okok miatt következik be, de meghúzódhat a háttérben többek közt arthritis, fertőzések, autoimmun- és neurológiai problémák, trauma, csontritkulás és más csontbetegségek, illetve több szervrendszert érintő betegségek is.

– A sarokfájdalom egyik tipikus oka a talpon átívelő vastag kötőszöveti szalag betegsége, a plantaris fasciitis, vagyis a talpi bőnye gyulladása. Ezt a szalagot könnyű túlterhelni, aminek következtében akár kétszeresesére is képes megvastagodni – ez ultrahanggal és MRI-vel is igazolható. A tünetek, amelyek erre utalhatnak, jellegzetesek: általában reggel mutatkozik a fájdalom, ami később jelentősen enyhül, viszont hosszabb állás vagy lépcsőzés kapcsán fokozódik – hangsúlyozza Dobos doktornő.

– A mechanikai okok közül leginkább a nem ergonomikus cipő okozta problémákat, és az otthoni mezítláb, zokniban történő járkálást érdemes kiemelni. A túl lapos és kidolgozatlan talpú papucsok, a flip-flopok jelentős terhet rónak a sarokra, sőt az egész gerincoszlopra. Tartós viselésük során a sarok rendszeres ütődéseknek van kitéve, ami előbb-utóbb problémát okoz. 

 

Ha nem múlik a fájdalom, fontos az orvosi vizsgálat

 

Bár sokszor előfordul, hogy a sarokfájdalom elmúlik, ha megfelelően kialakított cipőt kezd valaki hordani, vagy ha pihenteti, jegeli a területet, mégis vannak tünetek, amelyeknél jobb orvos segítségét kérni.

– Már csak azért is fontos a diagnózis, hogy kizárhatóak legyenek bizonyos komolyabb betegségek – mondja a szakértő. – Vagyis, ha a sarok fájdalma nem csak álláskor, járáskor, de nyugalmi állapotban is jelentkezik, vagy ha nem múlik el egy-két hét alatt, ajánlatos felkeresni az orvost. Nem szabad halogatni a kivizsgálást, ha a páciens nem tud lábujjhegyre állni, ha nem tudja visszafeszíteni a lábfejét, illetve ha a sarok, a lábfej körül duzzanat jelentkezik, vagy olyan jelek utalnak a gyulladásra, mint a fájdalom, a kipirosodás, a láz. Ugyancsak ki kell vizsgáltatni a talpban jelentkező zsibbadás, az érzéskiesés, a szurkáláshoz hasonlatos érzés okát, bár utóbbi tünetek valószínűleg inkább neurológiai vizsgálatot igényelnek. 

 

Mi segíthet a sarokfájdalmon?

 

Ha plantaris fasciitis okozza a sarokfájdalmat, 1-2 hétig pihentetés mellett szóba jöhet egy nem-szteroidos gyulladáscsökkentő terápia és/vagy a lökéshullám terápia. Ugyancsak első terápiaként merülhet fel a személyre szabott talpbetétek, sarokemelők használata, amelyek tehermentesíthetik a plantaris fascia, a talpi bőnye feszülését, ezáltal a fájdalmat. (Elsőként 3-5 hétig érdemes a szilikonos sarokéket hordani, utána következhet a lúdtalpbetét.)

Elhúzódó, javulást nem mutató eseteknél – ha nincs ellenjavallat – a helyileg beadott szteroid injekció néhány alkalommal ismételve hosszabb időre csökkentheti a tüneteket. A további kezelés természetesen a konkrét kiváltó ok függvénye, nyilván mást tesz szükségessé az arthritis, mást a csontritkulás – ismerteti dr. Dobos Márta Ilona, a FájdalomKözpont ortopéd szakorvosa.

– Ugyanakkor általános szabályként mindenképpen törekedni kell az optimális cipőválasztásra, a túl magas és a túl lapos talp is kerülendő. Ha sportolunk, a megfelelő bemelegítéssel jelentősen csökkenthetjük a sarkat érő terhelés erősségét. Túlsúly esetén pedig érdemes törekedni annak csökkentésére, ugyanis így kisebb lesz a terhelés, amely a lábat, és általában a mozgásszerveket éri.

 

Forrás: Fájdalomközpont / PatikaMagazin

 

 


Tetszett a cikk?
 

2022. április 27.

Hasonló cikkek

Mindent a Staphylococcus aureusról – A láthatatlan veszélyforrás

A múltkori „A tengerparti nyaralás árnyoldalai: ezekre a fertőzésekre érdemes figyelni” című cikkben megígértem, hogy később bővebben is szólni fogok a „Staphylococcus aureus”-ról, s most jött el a „később”. Jöjjön tehát a „bemutatója” az egyik legismertebb baktériumnak, mely az emberi testben természetes módon is jelen lehet – mégis sokszor számos kellemetlen, néha súlyos fertőzéseket eredményezhet. Bár a legtöbb esetben ártalmatlan „lakója” a bőrnek és az orrnyálkahártyának, bizonyos körülmények között kórokozóvá válik és komoly egészségügyi problémákat okozhat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 06. 16.

A tengerparti nyaralás árnyoldalai: ezekre a fertőzésekre érdemes figyelni

A tengerparti vakáció a legtöbb ember számára a pihenést, feltöltődést és a napsütés élvezetét jelenti – ám a nyaralás során is leselkedhetnek ránk egészségügyi veszélyek, különösen fertőzések formájában. A meleg, párás környezet, a vízparti higiéniai kihívások és a megváltozott életmód együttesen hajlamosíthatnak különféle megbetegedésekre.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 06. 16.

Pollenallergia és szénanátha: Mit tehetsz a tünetek ellen?

A tavaszi és nyári hónapok sokak számára nemcsak a kellemes időjárást, hanem az állandó tüsszögést, orrfolyást és szemviszketést is jelentik. A pollenallergia, vagy más néven szénanátha, világszerte emberek millióit érinti. De vajon mit lehet tenni a kellemetlen tünetek ellen? Hogyan lehet csökkenteni az allergiás reakciókat természetes módszerekkel és életmódbeli változtatásokkal? Ebben a cikkben bemutatjuk a legjobb megoldásokat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 05. 21.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!