
Mit tehetünk a vállfájdalom elkerüléséért?
A vállunk az egyik legösszetettebb és legmozgékonyabb ízületünk, mely nemcsak a karok irányításában, hanem a fej és a törzs mozgásának koordinálásában is fontos szerepet játszik.
Segíti a vörösvérsejtek képződését, és hozzájárul a vér oxigénszállító molekulája, a hemoglobin felépítéséhez. Egy egészséges felnőtt férfi szervezetének napi 10-15 mg vas bevitelére van szükség. A nőknek, míg el nem érik a menopauzát, ennél több vasra is lehet szükségük (20 mg), főként a menstruációs vérveszteséggel együtt fellépő vashiány miatt, továbbá a terhesség és szoptatás alatt (az adag akár 30 mg-ig is felmehet). De a növőfélben lévő gyerekek és serdülők, vagy a gyakran betegeskedő személyek, az idősek, a krónikus betegségben szenvedők, vagy az élsportolók is gyakran szorulnak kisebb-nagyobb mértékű vaspótlásra.
Az elégtelen tartalékok (ha a ferritin-szint - a szervezet vastartalmának jelzője – alacsony, 20ng/ml alatti) a vérszegénység (anémia) kockázatát vetik fel. Ekkor a hemoglobin szint is csökkent mértékű a vérben – a nagyfokú fáradtság, kimerültség ezekre a tényezőkre vezethető vissza. De egyéb tünetek is felhívhatják a figyelmet a vashiányos állapotra: hajhullás, sápadtság, koncentrációs nehézségek, ingerlékenység, lépcsőn való felmenetel közben szokatlan kifulladás, energiahiány, izomgyengeség, sebek nehéz behegedése stb.
A hosszan tartó vérszegénység oka lehet, hogy rendszeresen nem jut elég vas a szervezetbe, mivel pld. nem fogyasztunk elég állati vagy növény proteint – és nem is pótoljuk. Emellett az anémia visszavezethető a szervezetben rendszeresen fellépő vérzésekre is. A nőknél a menses a fő ok, különösen, ha erős szokott lenni, de folyamatos, kisebb vérzések is okozhatnak vérszegénységet (pld. bélpolip, gyomorfekély esetén). A tartós anémia az immunvédelem csökkenését vonhatja maga után, és további veszélyekkel is járhat: pld. terhes nőknél az újszülött kisebb súlyát, vagy a koraszülés nagyobb esélyét eredményezheti, míg idős személyeknél szívproblémákat okozhat. A vashiányos állapot tehát olyan, sokakat érintő probléma, mellyel törődni kell, és nem hagyhatjuk, hogy tartóssá váljon.
Ha a következő tünetek túlnyomórészt illenek önre - és így az IGEN válaszai többségben vannak -, gyanakodhat vashiányra. Feltétlenül konzultáljon kezelőorvosával, aki vérvizsgálatot fog elrendelni. A vérképből egyértelműen következtetni lehet a vashiányos állapotra, vérszegénységre.
| Sápadt az arcszínem. | Igen | Nem |
| Gyakran kimerültnek érzem magam. | Igen | Nem |
| Hullik a hajam. | Igen | Nem |
| Fejfájás gyötör, gyakran szédülök. | Igen | Nem |
| Gyakran fázom. | Igen | Nem |
| Töredezik a körmöm. | Igen | Nem |
| Nehezen koncentrálok. | Igen | Nem |
| Fizikai erőnlétem csökkent. | Igen | Nem |
| Rosszul alszom. | Igen | Nem |
| Levertnek, gyengének érzem magam. | Igen | Nem |
A folytatásban a vas pótlásának lehetőségeiről lesz szó!
(Forrás: PatikaMagazin)

A vállunk az egyik legösszetettebb és legmozgékonyabb ízületünk, mely nemcsak a karok irányításában, hanem a fej és a törzs mozgásának koordinálásában is fontos szerepet játszik.

Sok nő számára a menstruációt megelőző napok nem csupán testi, hanem lelki próbatételt is jelentenek.

A bárányhimlő (varicella) az egyik legismertebb fertőző betegség, ami leggyakrabban gyermekkorban fordul elő.