Barion Pixel
  

Burn-out – A szakmai kiégés 6 figyelmeztető jele



 

Leginkább azokat érinti, akik hosszú ideje már-már „hozzászoktak” a krónikus stresszes állapothoz, a túlhajszoltsághoz, és nem tudnak „kikapcsolni”. Számukra a munka áll mindenek felett – még a magánélet rovására is. De vannak viszonylag biztos figyelmeztető jelek, melyek, ha megjelennek, tenni kell ellenük.

Paradox módon a „szakma támaszai” néznek szembe a leggyakrabban a terhelhetőségükön felül vállalt munkájuk miatt bekövetkező, teljes kimerüléssel. Krónikus stresszes állapotuk és nem múló fáradtságuk nyomán már nem tudnak új erőre kapni, feltöltődni. Ezért bármennyire is kötődünk a munkánkhoz, vagy kívánunk gyorsabban karriert építeni, a „burn-out” megelőzése érdekében mindennél jobban kell figyelnünk a helyes egyensúly fenntartására a szakmai tevékenységre és a magánéletre fordított idő mennyisége között. – hangsúlyozzák a pszichológusok.

Azt is szem előtt kell tartani, hogy az egészségre ártalmas folyamatról van szó, mert rendszerint csak lelki-fizikai gyötrelmek hosszú hónapjai után fedezzük fel a problémát. A szakértők szerint akkor már feltétlenül kiégésről van szó, ha a krónikus stresszes állapot és a rá jellemző, számos káros hatás több mint hat hónapon át nyilvánul meg. Ez már olyan mértékű fáradtságot von maga utána, mely kimeríti, legyengíti a testet-lelket. De a tünetek alapján a baj megelőzhető, vagy orvosolható.

 

6 figyelmeztető jel

 

1.  Munka, mely betör a magánéletbe – elrabolja a családra, pihenésre szánt időt

 

Ilyenkor a szellemet-fizikumot folytonosan leköti a munka, már nem tudunk új erőre kapni. Sok szülő pld. messze nem tölt elegendő időt a gyermekeivel, annyit dolgozik, és rendszeresen hazaviszi a munkáját. Mások a szakmai tevékenységükön kívül már szinte semmire nem tudnak koncentrálni, képtelenek pihenni, pedig a végsőkig elfáradtak.

Ezért rendkívül fontos figyelembe vennünk, hogy csak akkor vethetjük bele magunkat a munkába kockázat nélkül, ha a privát szféránkban sikerül feltöltődnünk, és a helyes arányt szem előtt tartva tudjuk kialakítani, vagy megváltoztatni a munkáról-magánéletről-pihenésről alkotott képünket. A kellő távolságtartással védekezzünk a túlhajszoltság, a kiégés ellen szakmai téren.

 

2. A feszült állapot fizikai következményei

 

A „burn-out”-ot megélő személyek fizikailag is szenvednek: mellkasi, vagy gyomor-fájdalom lép fel, légzési nehézségek merülnek fel, elmerevednek nyak, a váll izmai, és az ülő életmód más negatív hatásai, valamint a stressz okozta pszichoszomatikus betegségek is könnyen jelentkezhetnek. Ezért a túlfeszített munkatempó helyett  hagyjunk elegendő időt a rendszeres mozgásra, sportolásra, a szabad levegőn való tartózkodásra.

 

3. Hiperaktivitás

 

A túlfokozott tevékenység ez esetben a munkában nyilvánul meg, hiszen szakmai téren túl sokat vállalunk. Táskánkban hordozzuk, vagy számítógépünkre mentjük a munkát, este is nekilátunk az elmaradt feladatok elvégzésének. Emiatt természetesen magánéletünk „romokban hever”, és hozzátartozóink látják kárát. Így e hiperaktív magatartásunkon feltétlenül változtatnunk kell a vállalt mennyiség és a munkára fordított idő csökkentésével.

 

4. Állandó ingerlékenység

 

Minél közelebb kerülünk a túlhajszoltságból eredő kiégéshez annál többet – aránytalanul sokat – idegeskedünk a munkánk miatt. Ez a tartósan feszült idegállapot állandó ingerlékenységhez vezet, mely ritkán nyilvánul meg a munkahelyen, sokkal inkább otthon. Általában este enyhítünk a nap közben felgyülemlett feszültségen, aminek megint csak a család a „vesztese”.
Ne azzal vezessük le a túlvállalás okozta stresszt, hogy ingerültek vagyunk akár csekélységek miatt is, hanem nyugodt munkatempóval előzzük meg. 

 

5. Érzelmi kimerültség

 

Nincs kedvünk semmihez, és motivációt sem érzünk a korábban kedvelt tevékenységek elvégzéséhez. Az érzelmek szétesnek: dühroham, vagy közöny, elkeseredettség, emocionális elsivárosodás, illetve az ellenkezője, a feladatok elvégzésére irányuló – indokolatlan – sürgető késztetés léphet fel. Ugyanakkor bármikor összeroskadhatunk a fáradtságtól… Az érzelmi állapot szélsőséges változásai mindig jelzés értékűek lehetnek: leállásra van szükség, pihenni, regenerálódni kell.



6
. Szellemi fáradtság

 

Gyakran a még elvégzésre váró, nagy mennyiségű munka miatt bekövetkező stresszes lelkiállapot és a túlfeszítettség nyomán előálló, tartós fáradtság természetesen nem azonos azzal a (jóleső) fizikai fáradtsággal, amelyet pld. sportolás, gyaloglás, kerékpározás után érzünk. Miközben agyunk állandóan dolgozik, a szakmára irányuló gondolatainkban nincs megállás, ez a szellemi fáradtság sokszor már a „burn-out” állapotával jellemezhető.  És főként nem múlik akkor sem, ha úgy érezzük, kialudtuk magunkat éjjel, mert agyunkat rendszeresen pihentetni kell napközben is.

 

Mit tegyünk, ha a kimerülés tünetei végképp felgyülemlenek?

 

Amennyiben a fenti szimptómák egyre gyakoribbak, és állandósulnak, vagy az „ellenlépések” megtétele nem jár sikerrel, háziorvosunkkal tanácsos konzultálnunk. Ő eldönti, hogy milyen szakvizsgálatok szükségesek a kimerülés egyéb lehetséges okainak feltárására, ill. ellenőrzi, hogy a vérképben vannak-e eltérések, melyek a krónikus fáradtságot okozhatják. Ha nem vagyunk pld. vashiányosak, vagy vérszegények, semmi kétség: a szakmán belüli túlvállalás okozza a tüneteket, végső esetben a „burn-out”-ot. Szabadságra kell mennünk, minden figyelmünket a feltöltődésre fordítva, majd elsődlegesen, a taglalt elvek szerint, másképp folytatni!

 

 

(Forrás: Galenus)


Tetszett a cikk?
 

2022. február 16.

Hasonló cikkek

Milyen tápanyagokat veszít testünk a nyári melegben?

A nyári meleg nem csupán a ruhatárunkat és napi rutinunkat változtatja meg, hanem a szervezetünkre is komoly hatással van. Ilyenkor fokozódik az izzadás, ami a test egyik természetes hűtési mechanizmusa. Azonban az izzadás során nemcsak vizet veszítünk, hanem számos fontos anyagot is, például sókat és ásványi anyagokat. Ha ezek pótlásáról nem gondoskodunk időben, akár súlyos egészségügyi következményekkel is szembesülhetünk.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 07. 09.

A vaj szerepe a táplálkozásban – és tárolása nyáron

Sokan még ma is tartanak a vaj fogyasztásától, főként zsírtartalma és a koleszterin miatt. Az utóbbi évek kutatásai és táplálkozási trendjei azonban azt mutatják, hogy a vaj – mértékkel fogyasztva – nemcsak ártalmatlan, hanem számos pozitív hatással is lehet az egészségünkre.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 07. 09.

Szívbarát étrend nyáron – tényleg segít a vörösbor, a margarin és az avokádó?

A szív- és érrendszeri betegségek világszerte vezető haláloknak számítanak, így érthető, hogy sokakat foglalkoztat a kérdés, mit tehetünk a táplálkozás terén, a megelőzésért. A közbeszédben azonban számos félinformáció és tévhit kering, különösen olyan élelmiszerekről, mint a vörösbor, a margarin vagy az avokádó. Ebben a cikkben utánajárunk, hogy mi az, ami valóban hasznos a szív egészsége szempontjából – és hogyan lehet ezeket beépíteni a nyári étrendbe.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 07. 09.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!