Barion Pixel
  

Mire vigyázzunk télen, ha futni akarunk?



 

 

„Hát persze, hogy lehet télen is futni! Sőt, sokkal kellemesebb, mint nyáron, mert kevésbé izzasztó és a levegő is oxigéndúsabb.” – véli Pirik Gyula, aki már hat éve rendszeresen vesz részt futóversenyeken, szeli az ultra távokat, s hagyja maga mögött vígan a hegyeket-dombokat, ha épp erdős terepre vágyik.

 

Persze, azért van pár dolog, amit a megváltozott körülmények miatt érdemes a fehérvári fiatalember szerint szem előtt tartani télen. Ilyen például a bemelegítés: rideg izmokkal és szalagokkal soha ne álljunk neki futni! Mindenképpen érdemes egy kis időt fordítani arra, hogy átmozgassuk magunkat. Erre rásegíthetünk bemelegítő krémek használatával is. 

 

Figyelnünk kell az öltözködésre is. Gyula úgy véli, hogy mindenkinek magának kell kikísérleteznie, hogy számára milyen ruházat a legmegfelelőbb, mert az teljesen egyénfüggő. Az viszont mindenkire igaz, hogy rétegekben kell gondolkodni és ne öltözzünk soha „túl”. Sokkal kellemetlenebb megizzadni, mint kicsit fázni.

 

Tanácsa továbbá, hogy ne sajnáljuk a pénzt speciálisfutóöltözékre – szem előtt tartva, hogy nem feltétlenül a drága a jó. Vegyük figyelembe az évszak sajátosságait, az útviszonyokat (latyak, hó…), mert ha a cipőnk átázik, akkor nemcsak a felfázástól kell félnünk, hanem kellemetlen vízhólyagokkal is gazdagodhatunk.

 

Fontos a megfelelő futótempó megválasztása is. Törekedjünk arra, hogy ne szájon át lélegezzünk!  Ha fogy a levegőnk és ez zihálásra késztet minket, akkor mérsékeljük a tempót. Ne kapkodjuk a levegőt, mert légúti problémákhoz vezethet!

 

Az érzékenyebbek használhatnak speciális kialakítású maszkokat, sálakat is, melyek megakadályozzák a hideg levegő közvetlen belélegzését. Télen is vannak olyan napsütéses órák, amikor annyira melegnek érezzük a levegőt, hogy vágyat érzünk a rövidnadrág után. Ne tegyük! 15 fok alatt csak hosszú ruhadarabokat vegyünk magunkra! Védjük meg testünket a kellemetlen behatásoktól!

 

„Megemlíteném még a frissítést, mert a hidegben általában nem érezzük annyira a folyadékpótlás szükségességét, holott ilyenkor sem elhanyagolható!” – véli Gyula – „Célszerű – főként a hosszabb futásoknál – ásványi anyagokkal dúsítani kulacsunk tartalmát. A lényeg, hogy kár lenne porosodni hagyni a futócipőt csak azért, mert tél van! Megfelelő óvintézkedések mellett bátran vágjuk neki a kitűzött távnak hóesésben, fagyban is!”

 

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2019/01/29/mire-vigyazzunk-telen-ha-futni-akarunk/


Tetszett a cikk?
 

2019. február 22.

Hasonló cikkek

Szezonális allergiák kezelése gyógyszer nélkül és patikai szerekkel

Az ősz sokak számára a meghitt hangulatot, a színes faleveleket és a hűvös reggeleket jelenti. Másoknak viszont az állandó tüsszögést, orrfolyást és könnyezést. Az őszi szezonális allergiák leggyakoribb kiváltói a parlagfű, üröm és más pollenek, valamint a nedves levelek között megjelenő penészgombák. Ezek nemcsak nappali kellemetlenséget, hanem nyugtalan éjszakákat és romló életminőséget is okozhatnak.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 09. 29.

Körte – az ősz lédús vitaminforrása

A szeptember nemcsak a szilva és a szőlő hónapja, hanem ekkor érik be az egyik legkedveltebb, édes és zamatos gyümölcsünk, a körte is. Bár talán kevésbé látványos, mint a szőlő vagy a gránátalma, tápértéke és jótékony hatásai miatt viszont igazi kincsnek számít a mindennapi étrendben.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 09. 29.

Őszi immunerősítés: gyógynövényes teák és természetes szereink

Az ősz beköszöntével egyre több időt töltünk zárt térben, a hőmérséklet ingadozik és a szervezetünket is jobban érik a fertőzések. Ez az időszak különösen megterheli az immunrendszert, ezért ilyenkor kiemelten fontos az egészséges táplálkozás, a pihenés és a természetes immunerősítés.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 09. 29.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!