Barion Pixel
  

Most akkor eper vagy szamóca?



 

 

Az eper fán terem (Legalábbis az Alföldön. A dunántúli nyelvjárásokban ugyanezt a gyümölcsöt szedernek nevezik). Az utak mentén, a vidéki házak árokpartján láthatjuk a fehér (Morus alba) és a fekete (Morus nigra) eperfát. A fekete epret mint említettük, egyes nyelvjárásokban szedernek nevezik, ami azonban nem keverendő össze a valódi szederrel, ami indázó, többnyire tüskés, és málnaszerű gyümölcse van. És persze még vannak más fajták is, amelyek hazánkban nem honosak. Az eperfa termését is megehetjük, sőt, még pálinkát is szoktak készíteni belőle.

A szamóca a rózsafélék családjába tartozik. Ez a gyümölcs a földhöz nagyon közel, kisméretű, lágy szárú, évelő bokron terem.  Magyarországon három faja őshonos. Hosszú nemesítési munka után hozták létre a Fragaria X ananassát, vagyis a termeszthető szamócát. Az X a nemesítést, keresztezést jelenti. (Ezért is X.)

Amikor elkezdték termeszteni a szamócát, akkor átnevezték földiepernek, majd lustaságból kikopott a „földi” megjelölés, és maradt az „eper”. Ami még érdekes, az az, hogy ez a gyümölcs valójában nem termés, hanem a virág kocsányának megvastagodott csúcsán található apró aszmagterméseket esszük meg.

Szabadföldi szamócát május közepétől június közepéig találunk a piacokon és a boltokban. Vannak persze olyan fajták is, amelyeket akár augusztusig is lehet szüretelni, de Magyarországon főként a már említett intervallumban kapható szabadföldön termett szamóca. Az érési időt természetesen befolyásolja az időjárás is. A szezon általában május 15. körül kezdődik. Ha a betakarítási időszakban nagyon meleg van, akkor rövidebb lesz az érési idő, ha hűvösebb, akkor több héten át is lehet szüretelni.

 

Az eperről / szamócáról szóló teljes cikk elolvasható az alábbi linkre kattitnva:

http://fmc.hu/2017/05/28/most-akkor-eper-vagy-szamoca/

 

 

Figyelem!

Akinek nincsen lehetősége élvezni az eper/szamóca jótékony hatását, annak jó hírt mondunk!

A PatikaPlus Gyógyszertárakban most akciós áron kapható többfajta vitamin! 

 

 


Tetszett a cikk?
 

2018. május 23.

Hasonló cikkek

Alvásjavítás 10 lépésben: mit próbáljon ki patikai készítmény előtt

Az alvászavar (nehezebb elalvás, éjszakai felébredések, túl korai ébredés) gyakran több tényező együttállásából alakul ki: rendszertelen napirend, késői képernyőhasználat, késői koffein, túl sok stressz, kevés nappali fény. Jó hír, hogy sok esetben már célzott alváshigiénés lépésekkel is érezhetően javítható az alvásminőség.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

Bélflóra és immunrendszer: mit tud a probiotikum, és mit nem?

Az utóbbi években a bélflóra (pontosabban: bélmikrobiom) a közbeszédben is “immun-kulcsszó” lett. Nem véletlen: a bélrendszer és az immunrendszer szorosan együttműködik, a bélfal pedig egyszerre védelmi vonal, “szűrő” és aktív immunológiai szerv. Ettől még fontos tisztán látni: a probiotikum nem varázsszer, és nem “általános immunerősítő” minden helyzetre. Viszont bizonyos, jól körülhatárolt esetekben kifejezetten hasznos lehet – különösen antibiotikum után / antibiotikum mellett.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

„Téli ekcéma” – mitől rosszabbodik, és milyen ápolás segít

A téli ekcéma kifejezés alatt legtöbben azt értik, hogy a hideg hónapokban a bőr kiszárad, húzódik, viszket, kipirosodik, esetleg berepedezik, és a korábban is meglévő ekcémás hajlam (atópiás dermatitisz) látványosan fellángol.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom