Barion Pixel
  

Pipacs, a nyár egyik legvidámabb virága



 

A növény magjával süteményeket, salátákat, gyümölcssalátákat lehet ízesíteni (dióra emlékeztető ízt ad), és salátaolaj is készülhet belőle. A leveleket nyersen és főzve is meg lehet enni, ám csak addig, amíg a virágbimbók ki nem fejlődtek. (Gyerekeknél a friss hajtások mérgezési tüneteket idézhetnek elő!)

 

A virág szirmaiból vörös ételfestéket is készítenek, valamint szirupot. Régen a bort is színezték vele. A pipacsvirágnak enyhe nyugtató hatása  van, teáját toroköblítésre használták régen, valamint köhögéscsillapításra (a benne lévő rhoaedinnek köszönhetően). Ugyanezen okból asztmára, heveny hörghurutra, mandulagyulladásra is alkalmazható.

 

Pipacsszirom tea:

 

Forrázzunk le 2 kávéskanálnyi szirmot 2 dl forró vízzel, majd hagyjuk állni 10-15 percig. Ha akarjuk, ízesíthetjük mézzel, citrommal. Naponta kétszer ajánlatos inni a teából.

 

Pipacslevél gargalizáló:

 

Forraljunk le 2 evőkanálnyi pipacslevelet fél liter vízzel. Hagyjuk ázni 15 percig, szűrjük le, és naponta 3-4 alkalommal öblögessünk vele. Ez utóbbival csak óvatosan szabad bánni, mert a növény levele és szára ópiumot tartalmaz, tehát lenyelni nem szabad! 

 

 

A cikk teljes hosszában elolvasható az alábbi linkre kattintva:

http://fmc.hu/2017/07/02/pipacs-a-nyar-egyik-legvidamabb-viraga/

 


Tetszett a cikk?
 

2018. május 28.

Hasonló cikkek

Alvásjavítás 10 lépésben: mit próbáljon ki patikai készítmény előtt

Az alvászavar (nehezebb elalvás, éjszakai felébredések, túl korai ébredés) gyakran több tényező együttállásából alakul ki: rendszertelen napirend, késői képernyőhasználat, késői koffein, túl sok stressz, kevés nappali fény. Jó hír, hogy sok esetben már célzott alváshigiénés lépésekkel is érezhetően javítható az alvásminőség.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

Bélflóra és immunrendszer: mit tud a probiotikum, és mit nem?

Az utóbbi években a bélflóra (pontosabban: bélmikrobiom) a közbeszédben is “immun-kulcsszó” lett. Nem véletlen: a bélrendszer és az immunrendszer szorosan együttműködik, a bélfal pedig egyszerre védelmi vonal, “szűrő” és aktív immunológiai szerv. Ettől még fontos tisztán látni: a probiotikum nem varázsszer, és nem “általános immunerősítő” minden helyzetre. Viszont bizonyos, jól körülhatárolt esetekben kifejezetten hasznos lehet – különösen antibiotikum után / antibiotikum mellett.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

„Téli ekcéma” – mitől rosszabbodik, és milyen ápolás segít

A téli ekcéma kifejezés alatt legtöbben azt értik, hogy a hideg hónapokban a bőr kiszárad, húzódik, viszket, kipirosodik, esetleg berepedezik, és a korábban is meglévő ekcémás hajlam (atópiás dermatitisz) látványosan fellángol.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 26.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom