Leginkább azokat érinti, akik hosszú ideje már-már „hozzászoktak” a krónikus stresszes állapothoz, a túlhajszoltsághoz, és nem tudnak „kikapcsolni”. Számukra a munka áll mindenek felett – még a magánélet rovására is. De vannak viszonylag biztos figyelmeztető jelek, melyek, ha megjelennek, tenni kell ellenük.
Paradox módon a „szakma támaszai” néznek szembe a leggyakrabban a terhelhetőségükön felül vállalt munkájuk miatt bekövetkező, teljes kimerüléssel. Krónikus stresszes állapotuk és nem múló fáradtságuk nyomán már nem tudnak új erőre kapni, feltöltődni. Ezért bármennyire is kötődünk a munkánkhoz, vagy kívánunk gyorsabban karriert építeni, a „burn-out” megelőzése érdekében mindennél jobban kell figyelnünk a helyes egyensúly fenntartására a szakmai tevékenységre és a magánéletre fordított idő mennyisége között. – hangsúlyozzák a pszichológusok.
Azt is szem előtt kell tartani, hogy az egészségre ártalmas folyamatról van szó, mert rendszerint csak lelki-fizikai gyötrelmek hosszú hónapjai után fedezzük fel a problémát. A szakértők szerint akkor már feltétlenül kiégésről van szó, ha a krónikus stresszes állapot és a rá jellemző, számos káros hatás több mint hat hónapon át nyilvánul meg. Ez már olyan mértékű fáradtságot von maga utána, mely kimeríti, legyengíti a testet-lelket. De a tünetek alapján a baj megelőzhető, vagy orvosolható.
1. Munka, mely betör a magánéletbe – elrabolja a családra, pihenésre szánt időt
Ilyenkor a szellemet-fizikumot folytonosan leköti a munka, már nem tudunk új erőre kapni. Sok szülő pld. messze nem tölt elegendő időt a gyermekeivel, annyit dolgozik, és rendszeresen hazaviszi a munkáját. Mások a szakmai tevékenységükön kívül már szinte semmire nem tudnak koncentrálni, képtelenek pihenni, pedig a végsőkig elfáradtak.
Ezért rendkívül fontos figyelembe vennünk, hogy csak akkor vethetjük bele magunkat a munkába kockázat nélkül, ha a privát szféránkban sikerül feltöltődnünk, és a helyes arányt szem előtt tartva tudjuk kialakítani, vagy megváltoztatni a munkáról-magánéletről-pihenésről alkotott képünket. A kellő távolságtartással védekezzünk a túlhajszoltság, a kiégés ellen szakmai téren.
A „burn-out”-ot megélő személyek fizikailag is szenvednek: mellkasi, vagy gyomor-fájdalom lép fel, légzési nehézségek merülnek fel, elmerevednek nyak, a váll izmai, és az ülő életmód más negatív hatásai, valamint a stressz okozta pszichoszomatikus betegségek is könnyen jelentkezhetnek. Ezért a túlfeszített munkatempó helyett hagyjunk elegendő időt a rendszeres mozgásra, sportolásra, a szabad levegőn való tartózkodásra.
A túlfokozott tevékenység ez esetben a munkában nyilvánul meg, hiszen szakmai téren túl sokat vállalunk. Táskánkban hordozzuk, vagy számítógépünkre mentjük a munkát, este is nekilátunk az elmaradt feladatok elvégzésének. Emiatt természetesen magánéletünk „romokban hever”, és hozzátartozóink látják kárát. Így e hiperaktív magatartásunkon feltétlenül változtatnunk kell a vállalt mennyiség és a munkára fordított idő csökkentésével.
Minél közelebb kerülünk a túlhajszoltságból eredő kiégéshez annál többet – aránytalanul sokat – idegeskedünk a munkánk miatt. Ez a tartósan feszült idegállapot állandó ingerlékenységhez vezet, mely ritkán nyilvánul meg a munkahelyen, sokkal inkább otthon. Általában este enyhítünk a nap közben felgyülemlett feszültségen, aminek megint csak a család a „vesztese”.
Ne azzal vezessük le a túlvállalás okozta stresszt, hogy ingerültek vagyunk akár csekélységek miatt is, hanem nyugodt munkatempóval előzzük meg.
Nincs kedvünk semmihez, és motivációt sem érzünk a korábban kedvelt tevékenységek elvégzéséhez. Az érzelmek szétesnek: dühroham, vagy közöny, elkeseredettség, emocionális elsivárosodás, illetve az ellenkezője, a feladatok elvégzésére irányuló – indokolatlan – sürgető késztetés léphet fel. Ugyanakkor bármikor összeroskadhatunk a fáradtságtól… Az érzelmi állapot szélsőséges változásai mindig jelzés értékűek lehetnek: leállásra van szükség, pihenni, regenerálódni kell.
Gyakran a még elvégzésre váró, nagy mennyiségű munka miatt bekövetkező stresszes lelkiállapot és a túlfeszítettség nyomán előálló, tartós fáradtság természetesen nem azonos azzal a (jóleső) fizikai fáradtsággal, amelyet pld. sportolás, gyaloglás, kerékpározás után érzünk. Miközben agyunk állandóan dolgozik, a szakmára irányuló gondolatainkban nincs megállás, ez a szellemi fáradtság sokszor már a „burn-out” állapotával jellemezhető. És főként nem múlik akkor sem, ha úgy érezzük, kialudtuk magunkat éjjel, mert agyunkat rendszeresen pihentetni kell napközben is.
Amennyiben a fenti szimptómák egyre gyakoribbak, és állandósulnak, vagy az „ellenlépések” megtétele nem jár sikerrel, háziorvosunkkal tanácsos konzultálnunk. Ő eldönti, hogy milyen szakvizsgálatok szükségesek a kimerülés egyéb lehetséges okainak feltárására, ill. ellenőrzi, hogy a vérképben vannak-e eltérések, melyek a krónikus fáradtságot okozhatják. Ha nem vagyunk pld. vashiányosak, vagy vérszegények, semmi kétség: a szakmán belüli túlvállalás okozza a tüneteket, végső esetben a „burn-out”-ot. Szabadságra kell mennünk, minden figyelmünket a feltöltődésre fordítva, majd elsődlegesen, a taglalt elvek szerint, másképp folytatni!
(Forrás: Galenus)
Az allergiaszezon sokaknál már a „klasszikus” tavaszi időszak előtt elindul: enyhébb telek, szeles napok, korai virágzás és a beltéri allergének (poratka, penész) felerősödése miatt előfordulhat, hogy már tél végén vagy kora tavasszal jelentkeznek a tünetek. A jó hír: ha időben felismeri a jeleket, és jól időzíti a kezelést, a panaszok gyakran jelentősen enyhíthetők, és a szezon kevésbé „húzós”.
Az orrdugulás az egyik legkellemetlenebb tünet megfázásnál és allergiaszezonban – nem csoda, hogy sokan gyors megoldásként „ráfújnak” egy orrspray-t. A probléma ott kezdődik, amikor a gyorsan ható, érösszehúzó orrspray (köznyelvben „lohasztó”) pár napnál tovább kerül használatba: ilyenkor kialakulhat az úgynevezett orrspray-függőség, szakmai nevén gyógyszer okozta nátha / rebound orrdugulás (rhinitis medicamentosa).
Télen sokaknál megjelenik a bőr húzódása, hámlása, viszketése – különösen a lábszáron, kézen és arcon. Ilyenkor könnyű összekeverni a „sima” téli bőrszárazságot az ekcémával, pedig a két állapot kezelési stratégiája részben eltér. A jó hír: néhány jel alapján többnyire meg lehet különböztetni, és patikai szinten is sokat tehet a tünetek csökkentéséért.
