Barion Pixel
  

Tudtad, hogy a barackmagtól akár meg is halhatsz?



 

A Nébih jelentése szerint a sárgabarack magjában egy olyan anyag található, mely cianid mérgezést okozhat, és akár halálhoz is vezethet.

Sose felejtem el, milyen nagy lelkesedéssel vártam, hogy anyukám befőzze a kertünkben termett sárgabarackot. No, nem azért, mert annyira rajongok a lekvárért (bár kétségtelen tény, hogy nagyon finom, de én a félig érett, ropogós gyümölcsöt jobban kívánom a fáról, az olyat, ami rajtam kívül keveseknek kell, mert még csak félig ízesítette meg a nap), hanem a magjai után sóhajtoztam.

Alig vártam, hogy kezembe kerüljön a konyhai maradéknak kikiáltott kincs, s már szaladtam is vele az udvarra, hogy a betonjárdán megtörjem. Lelkesen csattogtattam a kalapácsot a levált gyümölcshús levétől ragadós csonthéjon, és mohón faltam a belsejét – ahogyan a mandulát szokás.

Mindig is nagyon szerettem enni, ezért minden ehetőnek vélt dolgot megízleltem – finnyáskodás nélkül. A barackmagot akkoriban nemcsak én szerettem feltörni, hanem körülöttem minden gyerek. Az utóbbi évek ezirányú kutatásainak elolvasása után csodálkozva gondolok vissza arra, hogyhogy nem kaptam mérgezést...

A sárgabarack magjában ugyanis egy amigdalin nevű cianogén glikozid található. Amikor valaki elfogyaszt egy magot, akkor az amigdalin cianiddá alakul át az ember szervezetében. (Pontosabban hidrogén-cianid szabadul fel, ami az egyik legveszélyesebb mérgező vegyület.) 

A cianid mérgezés álmatlanságot, szomjúságot, levertséget, hányingert, lázat, fejfájást, idegességet, izom-, és ízületi fájdalmat, vérnyomásesést, szapora légzést, magas pulzusszámot, gyengeséget okozhat. Ha nagy adagban kapja az ember, akkor károsodhat az agya, a szív és az idegek is, sőt, akár halál is beállhat.

 

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2022/07/30/tudtad-hogy-a-barackmagtol-akar-meg-is-halhatsz

 

 


Tetszett a cikk?
 

2022. augusztus 01.

Hasonló cikkek

Mit tehetünk a vállfájdalom elkerüléséért?

A vállunk az egyik legösszetettebb és legmozgékonyabb ízületünk, mely nemcsak a karok irányításában, hanem a fej és a törzs mozgásának koordinálásában is fontos szerepet játszik.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 12. 18.

Mit tehetünk a premenstruációs szindróma (PMS) enyhítéséért?

Sok nő számára a menstruációt megelőző napok nem csupán testi, hanem lelki próbatételt is jelentenek.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 12. 18.

Minden, amit a bárányhimlőről tudni érdemes

A bárányhimlő (varicella) az egyik legismertebb fertőző betegség, ami leggyakrabban gyermekkorban fordul elő.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 12. 18.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom