Barion Pixel
  

Ússza meg a nyarat trombózis után



 

 

Prof. Blaskó György, a Trombózis-és Hematológiai Központ véralvadási specialistája a hasznos tanácsokat adott arra, hogy miként lehet elviselhetőbbé és biztonságosabbá tenni a nyarat.

 

Lábfájdalom ellen

 

Trombózis után sokan panaszkodhatnak lábfájdalomra, főleg a nagy melegben. Ekkor érdemes kompressziós harisnyát használni, még akkor is, ha már nem lenne muszáj. A keringés hatására felpezsdül, és a felületi vénákból a mélyebben fekvők felé terelődik a véráramlás. Ennek hatására a lábfájdalom enyhül/megszűnik, valamint az ödéma is eltűnik. Amennyiben valaki visszértágulatokkal is küzd, nekik is javasolt!

A szakértő azonban felhívja a figyelmet az ún. Poszttrombotikus szindrómára (PTS), melynek az egyik tünete a lábfájdalom, így ha a panasz több, mint 2 hónapig fennáll, akkor érdemes orvoshoz fordulni!

 

Vigyázzon a napozással

 

A legmelegebb órákban eleve tiltott a napozás – 10-15 óra között-, hiszen ekkor megnő a melanóma kialakulásának esélye. Ám ha valaki már átesett trombózison, más időszakokban is vigyázzon a napfürdőzéssel, hiszen a vénák kitágulnak, a vér pedig pangani kezd, ami elősegíti a vérrögök keletkezését. Mindezeken felül a visszerek állapotán is csak rontana, ami szintén fokozza a trombózis rizikóját!

Fontos, hogy a meleget a víz esetén is kerülje, vagyis a 34 foknál magasabb hőmérsékletű termálvizekbe ne ejtőzzön!

Infraszauna megengedett, de a 90oC-os finn szauna csak sokkal később és rövidebb időkre!

 

Legyen hidratált

 

Sokan nem veszik elég komolyan a kellő mennyiségű folyadékfogyasztás hatását, pedig a dehidratáció számtalan negatív egészségügyi következménnyel járhat. Amennyiben valaki nem viszi be a kellő folyadékmennyiséget (ami nyáron akár több mint 3 liter is lehet), úgy a vér “besűrűsödik”, ami meleg ágya a vérrögöknek. Fontos, hogy a vízhajtó hatású italokat (kávé, tea, alkohol) inkább kerülje, mivel azok csak még jobban elősegítik a dehidratációt!

 

Hosszú út előtt egyeztessen orvosával

 

Prof. Blaskó György, a Trombózis- és Hematológiai Központ véralvadási specialistája felhívja a figyelmet arra, hogy ha hosszabb útra indul (akár repülővel, akár busszal, akár autóval, ez mindegy) , és tud arról, hogy magasabb trombózis rizikóval rendelkezik, mindenképp kérje ki orvosa tanácsát a prevenciót illetően, ugyanis a több órás utazás jelentősen tovább növelheti a trombózis rizikóját! Ha szedi a véralvadásgátlót, úgy azt folytatni kell, ám ha már nem, úgy a kezelőorvos az Ön aktuális állapotát figyelembe véve ismét szükségesnek gondolhatja, hogy az utazási trombózis megelőzésére az út alatt antikoaguláns kezelésben részesüljön.

 

 

Forrás: PatikaMagazin


Tetszett a cikk?
 

2019. augusztus 12.

Hasonló cikkek

Szezonális allergiák kezelése gyógyszer nélkül és patikai szerekkel

Az ősz sokak számára a meghitt hangulatot, a színes faleveleket és a hűvös reggeleket jelenti. Másoknak viszont az állandó tüsszögést, orrfolyást és könnyezést. Az őszi szezonális allergiák leggyakoribb kiváltói a parlagfű, üröm és más pollenek, valamint a nedves levelek között megjelenő penészgombák. Ezek nemcsak nappali kellemetlenséget, hanem nyugtalan éjszakákat és romló életminőséget is okozhatnak.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 09. 29.

Körte – az ősz lédús vitaminforrása

A szeptember nemcsak a szilva és a szőlő hónapja, hanem ekkor érik be az egyik legkedveltebb, édes és zamatos gyümölcsünk, a körte is. Bár talán kevésbé látványos, mint a szőlő vagy a gránátalma, tápértéke és jótékony hatásai miatt viszont igazi kincsnek számít a mindennapi étrendben.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 09. 29.

Őszi immunerősítés: gyógynövényes teák és természetes szereink

Az ősz beköszöntével egyre több időt töltünk zárt térben, a hőmérséklet ingadozik és a szervezetünket is jobban érik a fertőzések. Ez az időszak különösen megterheli az immunrendszert, ezért ilyenkor kiemelten fontos az egészséges táplálkozás, a pihenés és a természetes immunerősítés.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 09. 29.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!