Narancsban, vörösben és lassan barnává olvadó sárgában úszik a kert és az erdő. A fák és a bokrok napról napra változtatják színüket a késő nyári, kora őszi napsütéstől búcsúzva, mintha elhagyott nőként kényszert éreznének arra, hogy gyorsan átfestessék hajukat – siratva a múltat, s bízva a boldogabb jövőben. Ilyenkor a vadgesztenye is kihullik fa-anyja féltő karjaiból. Koppan egyet a földön, majd lelkes gurulásba kezd, hogy aztán kinyújtózva megpihenhessen az avarban.
A vadgesztenye hazánk egyik közkedvelt díszfája. Megtalálható az utak mentén, a parkokban, erdőkben, temetőkben is. Délkelet- Európában honos, Magyarországon díszfaként ültetik, 25-30 méter magasra is megnő.
Hogyan került Európába?
Európába a 16. században került a törökök közreműködésével. A törökök megfigyelték ugyanis, hogy azok az állatok, amelyeket vadgesztenyével etetnek, hamarabb kigyógyulnak a légúti fertőzésekből. Ezért a lovaiknak ezt a növényt adták köhögésük csillapítására (és etetésére is). A népnyelv ezért hívja „lógesztenyének” is.
Régen a vadgesztenye leveleiből teát készítettek a légúti megbetegedések ellen. Én azonban nem ajánlom e főzet fogyasztását, mivel ma már tudjuk, hogy nagyon magas a szaponin tartalma, vagyis mérgezést okozhat.
Ezek a kis számban előforduló mérgezések szinte kizárólag gyerekek körében jellemzőek. A nemzetközi felmérések szerint a mérgezettek többsége gyermek, akik átlagosan egyetlen magot fogyasztottak el, és 14 százalékuknál jelentkeztek különböző súlyosságú mérgezési tünetek. Ezek az alábbiak lehetnek: nyugtalanság, láz, rosszullét, pupillatágulat, arcpír. Nagyobb mennyiség elfogyasztása fokozott aluszékonysággal, de akár légzésbénulással is járhat.
Az őzek, szarvasok és vaddisznók viszont nagyon szeretik a vadgesztenyét – és természetesen nem is árt nekik.
A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:
http://fmc.hu/2017/10/15/vadgesztenye-nem-eheto-megis-gyogyit/
