Barion Pixel
  

A hideg miatt betegszünk meg télen?



 

 

 Dr. Kádár János immunológus, az Immunközpont főorvosa segít választ találni a kérdésekre. 

Az őszi-téli időszakban előforduló nátha, vagy más néven meghűlés kapcsán könnyen gondolhatunk arra, hogy a gyakori betegség oka – nevéből adódóan – a zord időjárás, a hideg levegő. A Yale University kutatói vizsgálattal is igazolták ezt a felvetést. Egereken végzett kísérletükben megfigyelték, hogy a külső hőmérséklet csökkenésével egyenes arányban romlott az egerek védekező képessége.

 

A legtöbb náthát embereknél a rhinovírus okozza, a kutatók ezért a kórokozó egy módosított, egerekben is tüneteket előidéző típusával fertőzték meg a kisállatokat. Észrevették, hogy ahogyan csökkent a külső hőmérséklet, a kórokozó úgy fertőzött meg egyre több egeret. Mindez azért történt, mert a légutakban található védekező sejtek működése egyre romlott.

 

Normál testhőmérsékleten ezek a sejtek figyelmeztető jelzéseket küldtek a körülöttük lévő sejteknek, amelyek ennek hatására olyan antivirális fehérjéket állítottak elő, amelyek elpusztították a légutakba került kórokozókat. A hőmérséklet csökkenésével azonban, nagyjából 32 fok körül a sejtek működése jelentősen lecsökkent, kevesebb fehérjét állítottak elő, így a kórokozók elszaporodását nem tudták meggátolni.

 

A hideg ellen nem, de az immunrendszerünkért sokat tudunk tenni

 

Dr. Kádár János szerint, mivel a külső körülmények adottak, télen a hideg ellen nem sokat tehetünk, a hangsúlyt inkább arra kell fektetni, hogy az immunrendszer működését támogassuk. A főorvos ehhez nagyon fontosnak tartja a rostdús, fehérjében gazdagabb táplálkozást, a bélflóra egészségének megőrzését. „Az egészséges bélflóra az immunrendszer alapja, ezért kerülni kell a felesleges antibiotikum szedését, és ha szükséges probiotikumokkal támogatni a működését. A vitaminok, nyomelemek és ásványi anyagok közül az antioxidánsok, A- és E-vitamin, polivitaminok, szelén, cink ajánlható, de érdemes a természet patikáját is segítségül hívni: a fagyöngy és az Echinacea is hatásos a betegségek elleni védekezésben.”

 

  • Télen több időt töltünk zárt térben, ahol a kórokozók is könnyebben terjednek, ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni a zsebkendő használat és a rendszeres kézmosás fontosságát.
  • A hideg mellett a túl száraz levegő is irritálja, kiszárítja a légutak nyálkahártyáját, emiatt is könnyebben kaphatunk el fertőzéseket. Ha túl száraz a lakás levegője, akkor érdemes párásító készüléket beszerezni, vagy a szobákban teregetni.
  • Végezetül pedig ne feledkezzünk meg a jókedvről sem, ami elsőre talán furcsán hangzik, de szintén hatásos fegyverünk lehet a kórokozókkal szemben. Irodalmi adatok is alátámasztják a stressz negatív hatását, de a saját életünkből vett példán keresztül is tapasztaltuk már valószínűleg, hogy a hosszabb ideje tartó magánéleti, vagy munkahelyi stressz időszakában gyakrabban kaptunk el betegségeket.
  • A stressz mellett a kialvatlanság is fokozhatja a betegségekre való hajlamot. A napjainkat ezért próbáljuk meg úgy beosztani, hogy jusson elég idő pihenésre, testi-lelki feltöltődésre!

 

(Forrás: PatikaMagazin)


Tetszett a cikk?
 

2018. augusztus 27.

Hasonló cikkek

Szezonális allergiák kezelése gyógyszer nélkül és patikai szerekkel

Az ősz sokak számára a meghitt hangulatot, a színes faleveleket és a hűvös reggeleket jelenti. Másoknak viszont az állandó tüsszögést, orrfolyást és könnyezést. Az őszi szezonális allergiák leggyakoribb kiváltói a parlagfű, üröm és más pollenek, valamint a nedves levelek között megjelenő penészgombák. Ezek nemcsak nappali kellemetlenséget, hanem nyugtalan éjszakákat és romló életminőséget is okozhatnak.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 09. 29.

Körte – az ősz lédús vitaminforrása

A szeptember nemcsak a szilva és a szőlő hónapja, hanem ekkor érik be az egyik legkedveltebb, édes és zamatos gyümölcsünk, a körte is. Bár talán kevésbé látványos, mint a szőlő vagy a gránátalma, tápértéke és jótékony hatásai miatt viszont igazi kincsnek számít a mindennapi étrendben.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 09. 29.

Őszi immunerősítés: gyógynövényes teák és természetes szereink

Az ősz beköszöntével egyre több időt töltünk zárt térben, a hőmérséklet ingadozik és a szervezetünket is jobban érik a fertőzések. Ez az időszak különösen megterheli az immunrendszert, ezért ilyenkor kiemelten fontos az egészséges táplálkozás, a pihenés és a természetes immunerősítés.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 09. 29.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!